Biológus MSc szak

Biológus


— végzettségi szint: mester- (MSc-) fokozat

Képzési terület: természettudomány
A képzési idő félévekben: 4 félév

A szak képzési célja

A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik képesek a kísérleti és terepi kutatómunka során nyert eredmények kritikus elemzésére, kísérletek tervezésére. Ismerik a biológia különböző ágainak sajátos módszertanát legalább olyan mértékben, hogy az abban járatos szakemberekkel együttműködni legyenek képesek. A képzésben részt vett szakemberek alkalmasak arra is, hogy a kutatói életpályára felkészítő doktori iskolai képzésbe lépjenek. Szakirányú képzettségüknek megfelelően különösen alkalmasak lesznek az adott részdiszciplína magas szintű művelésére, önálló munkavégzésre.

Elhelyezkedési lehetőségek



A biológia MSc hallgatók legjobbjai PhD hallgatóként folytathatják tanulmányaikat és tudományos munkájukat. Biológus hallgatóinkat, az eddigi gyakorlatnak megfelelően, legnagyobb számban a Biológiai Doktori Iskola illetve a PTE Általános Orvostudományi Kar doktori iskolái fogadják. A PhD képzésben részt nem vevő diplomások elhelyezkedhetnek az akadémiai, illetve egyetemi szféra (kutató és rutin laborok), az élelmiszer- és gyógyszeripar, biotechnológiai és környezetvédelmi cégek, nemzeti parkok alkalmazásában. A régióban a PTE az egyetlen képzési intézmény ezen a szakon. Hatóköre kiterjed a régión kívül Zala, Vas, Fejér és Győr-Moson-Sopron megyékre is, de található végzett hallgatónk szegedi, gödöllői és budapesti kutatóintézetekben, egyetemeken is.