Az idei döntő – a tavalyihoz hasonlóan – a járványügyi intézkedésekkel összhangban rendhagyó módon, online formában került megrendezésre a Microsoft Teams alkalmazás felületén. Így a terepi fordulót sem a fizikai, hanem a virtuális térben oldották meg a döntős versenyzők a Google Street View segítségével. A szóbeli feladatok közül mind a prezentációs előadásokat, mind a témakifejtést a videóértekezlet funkciójával hajtották végre a négyfős zsűri „jelenlétében”.
A versenyre 15 település 29 intézményéből jelentkeztek, a döntőbe egy miskolci, egy győri és egy debreceni diákon kívül budapesti középiskolások kerültek. Ahogy minden évben, idén is vannak visszatérő versenyzők, és örömteli, hogy egyre több lány vállalja ezt a szakmai megmérettetést, a döntőben – idén először – már ők voltak többségben. A nemzeti keretbe kerülésért folytatott végső „csatában” a diákok például olyan földrajzi érdekességekkel találkoztak, mint a boldogságföldrajz, a BREXIT vagy éppen a klímaváltozás kérdései, míg az online terepi feladat során a diákok az internet segítségével egy afrikai egyetemváros szegregációjával kapcsolatban is gyűjthettek tapasztalatot.
Hagyományosan a verseny első négy helyezettje adja a magyar válogatott keretet, akik képviselik hazánkat az iGeo-n, a Nemzetközi Földrajzi Diákolimpián. Ebben a tekintetben is új a helyzet, hiszen a tavaly nyárra tervezett isztambuli világversenyt a járványhelyzet miatt 2021-re halasztották. Így a magyar delegáció a 2019/2020-as HunGeoContest és az idei válógatóverseny legjobbjaiból kerül ki. Életkoruk és évfolyamuk alapján a tavalyi HunGeoContest két versenyzője, Csada Lili és Vitkovics Patrik, az idei év válogatójából pedig Verkmann Dávid és Balogh Zsófia képviseli hazánkat a járvány miatt online tartandó iGeo-n!
A 2020/2021-as döntő végeredménye:
1. hely: Verkmann Dávid (Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium, felkészítő tanár: Kádárné Szalay Eszter)
2. hely: Balogh Zsófia (Révai Miklós Gimnázium Győr, felkészítő tanárok: Bálint Dóra, Tóth László)
3. hely: Sándor Anna Viola (Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium, felkészítő tanár: Vizy Zsolt)
4. hely: Cziráki Kamilla (Batthyány Lajos Gimnázium Nagykanizsa, felkészítő tanár: Alexa Mercédesz) és
Divinszki Ferenc Tamás (Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium, felkészítő tanár: Kádárné Szalay Eszter)
6. hely: Szentirmai Áron (XIV. kerületi Szent István Gimnázium, felkészítő tanár: Seregély Ildikó)
7. hely: Gyenes Iván (Miskolci Herman Ottó Gimnázium, felkészítő tanár: Dr. Farkas Anna Krisztina)
8. hely: Szabó Csenge (Budapest XX. Kerületi Kossuth Lajos Gimnázium, felkészítő tanár: Babocsay Csenge)
9. hely: Kocsis Fanni (Toldy Ferenc Gimnázium, felkészítő tanár: Harsányi Tibor)
10. hely: Nagy Orsolya (Debreceni Ady Endre Gimnázium, felkészítő tanár: Nagylaki Olívia Magdalena)
Forrás: univpecs.com