Medvegy Gabriella, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának dékánja és Gecse Mariann, a Huawei Technologies Hungary kormányzati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója által aláírt szándéknyilatkozat szerint, az egyetem és a vállalat a rendszeres tudás- és tapasztalatcsere mellett közös projektek meghatározásában, kivitelezésében, oktatási-képzési programokban működnek együtt. A hazai informatikai képzés további piacképessé tétele érdekében a kar programjába illeszkedő, mindkét fél értékeinek megfelelő hosszútávú együttműködési stratégiát alakítanak ki.
Magyarország legrégebben alapított egyetemén összesen 20 ezren tanulnak, kiemelkedő felsőoktatási központ nemcsak Dél-Magyarországon. A Pécsi Tudományegyetem és a világ egyik vezető infokommunikációs vállalata együttműködésük első lépéseként elindítják az úgynevezett Huawei ICT Academy programot. Először oktatók, majd hallgatók ismerkedhetnek meg a következő generációs mobilhálózatokra vonatkozó legújabb ismeretekkel, az 5G technológiával kapcsolatos vagy az iparágban használt hálózati eszközök felhasználásához köthető, továbbá a Big Data és Mesterséges Intelligencia témakörébe tartozó új perspektívákkal, irányzatokkal. A Huawei továbbá biztosítja az oktatási anyagokat, valamint az ismeretek elsajátításához szükséges eszközöket, míg az egyetem az infrastruktúrát és a fenntartást biztosítja. Az együttműködés része az is, hogy az egyetem hallgatói – pályázás útján – a vállalat SEEDs for the Future tanulmányútjain is részt vehetnek majd. A partnerek célja még, hogy az egyetemi képzésen belül, választható, kreditpontokat érő tárgyként, különböző szakismeretek, speciális kurzusokat indítanak informatikus mérnökhallgatóknak.
Medvegy Gabriella a megállapodás aláírása kapcsán hangsúlyozta,
a Pécsi Tudományegyetem célja, hogy a hallgatóik nemzetközi viszonylatban is versenyképes gyakorlati tudást szerezzenek, és a legújabb technológiák fejlesztésébe is betekintést nyerjenek.
Az egyetem számára ezért is kiemelten fontos, hogy a kutatás-fejlesztés és képzés területén együttműködjenek az IKT-ipar vezető vállalataival. „Az együttműködésnek köszönhetően a diákok még komplexebb módon sajátíthatják el a jövő technológiájának működését, ebben pedig a világ egyik vezető megoldásszállítója, a Huawei Technologies lesz stratégiai partnerünk. A Huawei-jel kialakított együttműködés szempontjából különösen érdekes témakör az 5G vezeték nélküli hálózat és a mesterséges intelligencia, mivel jelen pillanatban a multidiszciplináris orvos-mérnöki és intézeti tudományos-innovatív projektjeink többsége is ezeket használja” – tette hozzá a dékán.
„Megtisztelő számunkra, hogy a nagy múltú Pécsi Tudományegyetemet az oktatási partnereink között tudhatjuk.
A vállalatunk képzési moduljai a legmodernebb, jövőt formáló trendekbe vezetik majd be a hallgatókat és még közelebb hozza az egyetemen tanított anyagot a piaci igényekhez”
– mondta Gecse Mariann. A Huawei Technologies Hungary kormányzati kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatója hozzátette, a vállalat egy évtizede segíti különféle ösztöndíj és tehetségprogramokkal Magyarországon a mérnökképzést és motiválja a fiatalokat afelé, hogy az IKT-ágazatban dolgozzanak, segítve az országot a jövő intelligens társadalmának építésében.
Forrás: univpecs.com